06-20-358-8056
info@akciosgumiabroncs.hu
Google+
Pinterest

Téli gumi teszt 2015

Dátum: 2016-08-25 11:55:12 ; Olvasva: 415 alkalommal

165/70 R14 T méretű gumik

Az idei eredmények nem meglepőek. A kisebb méretben a tavalyi fejlesztésű Goodyear UltraGrip 9 nyert, megosztva első helyét a Michelin Alpin A4-essel. A táblázatból kiderül, hogy az azonos végeredmény a két abroncsnál más-más hangsúlyokat takar: míg az UG9 kiemelkedően jól tapad vizes aszfalton, az Alpin A4 a gyártó hagyományainak megfelelően hipertartósnak ígérkezik, és száraz úton működik jobban. Alig maradt le tőlük a Dunlop Winter Response 2, amely fogyasztásban, azaz gördülési ellenállásban jobb a konkurenseknél, egyébként inkább csak kiegyensúlyozottnak mondható.

Alatta jön a vékony vonal, amely a és közepes kategóriát választja el egymástól, de ezt nem kell olyan komolyan venni. A top három után következő gumik is szépen teljesítenek a legtöbb területen, sokszor csak egy-egy kritérium miatt csúsztak le a értékelésről. A táblázatban az aláhúzott részeredmények azok, amelyek lerontják az összesített értékelést, jellemzően a vizes úton mért tapadás. Ezt illik is komoly súllyal kezelni, mivel a mi környékünkön télen a nedves aszfalt fordul elő talán a leggyakrabban, és ellentétben a száraz úttal, itt sokszor az elégtelen tapadás miatt történik baleset.

Nagy méretű kép

205/55 R16 H méretű gumik

A nagyobb kategóriában még jobban szétterjed a középmezőny, csak két abroncs emelkedik ki belőle: a Continental WinterContact TS 850, amely a kisebb méretben érdekes módon nem szerepelt olyan jól, és a Yokohama W.drive V905, amely tavaly eltűnt az átlagosok között. Száraz úton mindenkinél jobb a W.drive V905, míg a WinterContact TS 850 minden más kategóriában veri, de legalábbis ugyanolyan jó.

A közepesek közül nehéz lenne kiemelni bárkit, inkább az a meglepő, hogy a Michelin Alpin 5 ennyire lecsúszott, és egy olyan ismeretlen márka, mint a norvég Viking, helyet kaphat itt. Ebben a méretben csak egy abroncsot pontoztak le, az Avon Ice Touring ST-t, amely a többi gyenge szereplőhöz hasonlóan a vizes tapadáson bukik el.

Bár a teszteredmények összecsengenek az általános tapasztalatokkal, zavarra adhat okot a gyártók által mért, gumicímkére nyomtatott besorolás és az ADAC eredményei közötti ellentmondás. A bukott Avon címkéjén például az igen jónak számító B betű áll a vizes tapadásnál, miközben a németeknél egyértelműen elégtelent kapott, és egy kivételével az összes többi abroncs nála rosszabb, C kategóriás. A fogyasztásra vonatkozó értékelésben pedig az Avon E-s, de a Barum Polaris 3 például F-es, viszont az ADAC fordítva rangsorolja őket ebben a kritériumban.


A webáruházunkban feltüntetett árak CSAK WEBES ONLINE rendelés esetén érvényesek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a weboldalon található készlet valós raktárkészlet, de részben nem azonnal elérhető telephelyi készlet. A nem telephelyi készlet átfutási ideje 0-3 nap.
Pontos helyszíni átvétel információt a megrendelést követően, telefonon vagy e-mailben 24 órán belül adunk!